Komplex vízhiány-előrejelző rendszert hozott létre az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF). Az aszálymonitoring-rendszer – amely ingyenesen lesz elérhető – várhatóan 2019 tavaszán indul, de az élesítés előtt a következő hónapokban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászai és a KITE Zrt. szakemberei is tesztelik majd.

Óriási az aszály kockázata a klímaváltozás miatt, mivel például 2015-ben mintegy 400 milliárd forint kár keletkezett a magyar mezőgazdaságban a vízhiány miatt – írja közleményében a NAK. Az OFV-nél ezért egy olyan aszálymonitoring-rendszert dolgoztak ki, amely időben jelzi a gazdálkodóknak, hogy vizet kell juttatni egy adott területre, mielőtt a növények szárazság okozta stresszhatást szenvednének.

Az OVF 2016-ban kezdte el kiépíteni a rendszert, akkor 16 megfigyelőállomást telepített a leginkább vízhiányos alföldi területekre, valamint az adatokat online is elérhetővé tette. 2017-ben további hat állomás került ki a földekre, és idén ezt újabb huszonnéggyel bővítik. A 2019-es öntözési idény kezdetére 40-150 állomásból álló hálózat jön létre, a cél pedig – az állomások számának folyamatos növelésével – az egész ország területére kiterjedő hálózat kialakítása mind a központi, mind a magán mérőállomásokat tekintve.

A már működő és a tervezett mérőállomások alapvetően a talajt illetve a növényzetet ért hatásokat mérik. A monitoringpontokon a meteorológiai alapparaméterek (csapadék, páratartalom, léghőmérséklet, relatív légnedvesség és levélfelület nedvesség) mellett hat szinten (10, 20, 30, 45, 60, 75 centiméter mélységben) történik naponta talajnedvesség- és hőmérsékletmérés. A szenzorok segítségével a talajnedvesség pontosan meghatározható, továbbá a beszivárgást akadályozó tényezők, mint például a fagyott talaj is azonosíthatók. A talaj alsó rétegeiben elhelyezett mérőeszközök a talajvízszint emelkedését is jelzik.

A következő hónapokban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászai és a KITE Zrt. szakemberei folyamatosan tesztelik a rendszer szoftverének és adatbázisának használatát, így a gyakorlati tapasztalatok alapján a mezőgazdaság számára szükséges módosításokat is be tudják majd illeszteni a rendszer működésébe. Az aszálymonitoring-rendszer ingyen elérhető lesz majd internetes felületen, és akár tíz napos specifikus előrejelzést is nyújt.

(Forrás: agrarszektor.hu)