A Kamarai tagok igényei szerint módosultak az egyszerűsített foglalkoztatás és az illetékmentesség szabályai.

A tagságtól érkezett észrevételek alapján Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke törvénymódosító javaslatokat nyújtott be. Ezek a mezőgazdasági idénymunka rugalmasabb és teljesebb kiszolgálását, valamint a termőfölddel kapcsolatos illetékmentességi szabályok enyhítését célozzák.

A törvénymódosító javaslatokat az Országgyűlés 2017. november 14-i ülésén megszavazta,

a változások 2017. november 24-én léptek életbe

– tájékoztatott közleményében a testület.

Az idényjellegű foglalkoztatás bérköltségei az egyre fokozódó munkaerőhiány miatt folyamatosan emelkednek. Míg 2014-ben a mezőgazdasági idénymunkások átlagos napi bére 5000-5500 forint körül alakult, addig mára már 8000 forint alatt szinte lehetetlen munkavállalót találni mezőgazdasági munkákra. Emiatt fennállt a veszélye annak, hogy az érintett munkavállalók túllépik az adómentes keretösszeget, ezáltal utólagosan adófizetésre és személyijövedelemadó-bevallás benyújtására válnak kötelezetté.

A NAK elnöke által kezdeményezett, az Országgyűlés által egyhangúlag elfogadott változtatás

az egyszerűsített foglalkoztatásból származó adómentes napi jövedelem korábbi 5870 forintos összegét az idei évre vonatkozóan 7631 forintra, 2018-ra 8255 forintra növeli, majd a jövőben a minimálbér növekedésével arányosan emeli azt.

Győrffy Balázs, a NAK elnökének javaslatára a rendelkezést tehát már a 2017. évben megszerzett jövedelemre is alkalmazzák. A jogszabály változásával elkerülhető, hogy a mezőgazdasági idénymunkások foglalkoztatása csökkenjen, ezáltal a gazdálkodók nem szembesülnek még komolyabb munkaerőhiánnyal.

A szintén elfogadott, illetéktörvényt módosító javaslat célja az volt, hogy a törvény összhangban legyen a földforgalmi törvény szabályaival, és enyhítse a termőföldszerzés illetékmentességére vonatkozó szigorú feltételeket.

A változtatás értelmében akkor sem kell vagyonátruházási illetéket fizetnie, ha legalább 25 százalékos tulajdonában, vagy a közeli hozzátartozójának legalább 25 százalékos tulajdonában álló mezőgazdasági termelőszervezet részére engedi át a föld használatát.

Az eredeti szabályozás szerint a gazdálkodónak nem kellett a termőföld után vagyonátruházási illetéket fizetni, ha vállalta, hogy legalább öt évig mezőgazdasági termelésre használja azt, és nem idegeníti el. Ez alól kivétel volt, ha termőföld használatát közeli hozzátartozónak engedte át.

(Forrás: agrotrend.hu / NAK)