A növényház létesítésére beadott pályázatok többsége nyert, az építési támogatások kifizetésére 5-6 hónapot kell várniuk a kertészeknek. Összesen 144 hektárnyi fólia-, és üvegház építésére ítélték meg a támogatást, ennek egy része azonban nem készül el, mondta Gubacsi Zoltán, a FruitVeB alelnöke, a szervezet Kápia Szakmai Napján.

Az elbírálás hosszú ideje alatt ugyanis jócskán emelkedtek a beruházási költségek, amit nem minden kertész tud fölvállalni. Emellett vannak olyanok is szép számmal, akik a lehetőségeikhez képest túl nagy pályázatot nyújtottak be, így nem tudnak hitelt igényelni a megvalósításához és a minimális önerőt sem tudják biztosítani. Az építési beruházásoknál a legnagyobb időbeni csúszásokat közbeszerzések okozzák, átlagosan 6 hónappal nyújtják el a megvalósítás megkezdését.

ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSRE MÉG MINDIG LEHET PÁLYÁZNI, és érdemes is kihasználni ezt a lehetőséget, mert újabb pályázatok csak 2020 után várhatók.

Lehet még támogatást igényelni vízgazdálkodási célokra, mivel a keretnek csak a töredékét kötötték le, de a pályázati lehetőség 2020-ig nyitva áll.

Mivel a legutóbb nagyon szigorú feltételekkel írták ki a fiatal gazda pályázatot, a 3500 pályázóból csak 1200 nyert, és a 37 milliárd forintos keretből 10 milliárd megmaradt, szinte biztos, hogy újra meghirdetik 2019-2020-ban.

(Forrás: magyarmezogazdasag.hu)