A kertészeti pályázatok eredménye lassan megszületik, és új kiírás is várható még az idén, tudtuk meg Polai Lászlótól, a Miniszterelnökség EMVA Stratégiai Tervező Osztályának vezetőjétől.

A teljes Vidékfejlesztési Programban eddig 56 ezer pályázó kapott támogatási határozatot. A VP 1300 milliárd forintot meghaladó keretéből 44 százalék a beruházási intézkedésekre fordítható hányad, és annak 13 százaléka, 90 milliárd forint közvetlenül kertészeti felhívásra. A támogatás 80 százalékát kis és közepes vállalkozások kaphatják. A pályázatoknál három fókuszterületet is figyelembe kell venni, ezek a versenyképesség javítása a beruházás által, a fiatal gazdák támogatása, valamint a energiahatékonyság javítása, a megújuló energiaforrások használatának elősegítése.

Ez utóbbi területre minden jogcímnél a lehetőségekhez képest kevesebb igény érkezett, ezért

MÉG AZ IDÉN KIÍRNAK EGY ÚJ PÁLYÁZATOT 35 MILLIÁRD FORINT ÉRTÉKBEN, KIMONDOTTAN AZ ENERGIAGAZDÁLKODÁS KORSZERŰSÍTÉSÉRE, AZ ENERGIAHATÉKONYSÁG JAVÍTÁSÁRA. EBBŐL A KERETBŐL 30 MILLIÁRDRA A KERTÉSZETI ÁGAZATBÓL ÉS AZ ÁLLATTENYÉSZTŐK KÖRÉBŐL VÁRJÁK A PÁLYÁZATOKAT A TERVEK SZERINT,

– mondta Polai László, a fennmaradó összegre pedig élelmiszeripari és borászati vállalkozásoktól.

Az üveg- és fóliaházak építésére 23,31 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre, amire 274 kérelem érkezett 35,66 milliárd forint értékben. Első körben 114 támogatási határozat született, 16,79 milliárd forintról. A pályázatok értékeléséből kiderült, hogy átlagosan 160 millió forintos beruházást terveznek a kertészek.

A gombaházak és hűtőházak építéséről szóló jogcímre 269 pályázat érkezett 38,14 milliárd forint összegben, ami jócskán meghaladja a rendelkezésre álló 22,33 milliárd forintot. Eddig 98 nyertes pályázat született, a nyertesek 7,76 milliárd forintot fordíthatnak a beruházásokra. Az átlagos pályázati érték 181 millió forint volt ezen a területen.

Az elsők között zárták le a kertészeti gépbeszerzés pályázatot, mert a 18,08 milliárd forintos keretre 4400 kérelem érkezett be 30 milliárd forint összegben. A legtöbben traktort vagy permetezőgépet kívántak beszerezni, tájékoztatott Polai László.

AZ ÜLTETVÉNYTELEPÍTÉS 19,33 MILLIÁRDOS KERETÉT MÉG NEM MERÍTETTÉK KI A PÁLYÁZÓK,

585 kérelem érkezett 14,72 milliárd forint értékben. Eddig 154 telepítő nyert el 4,24 milliárd forint támogatást. Átlagosan egy pályázó 25,2 millió forintos beruházásra készült.

A LEGKEVÉSBÉ KIHASZNÁLT PÁLYÁZATI FORRÁS A GYÓGY- ÉS FŰSZERNÖVÉNYEKRE KIÍRT 3 MILLIÁRD FORINT, amire 59 kérelem érkezett 450 millió forint összegben. A jobb kihasználása érdekében október 17-én fölemelték a támogatási összeget 100 millió forintra, és eddig az összeghatárig ugyanaz a személy több pályázatot is nyerhet.

Nem közvetlenül a kertészeknek szóló pályázatokra is fölhívta a figyelmet Polai László. A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére 49,5 milliárd forint áll rendelkezésre, de még csak a harmadára érkezett igény. Az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó és időjárási kockázatok megelőzését szolgáló beruházásokra is pályázhattak kertészek, mert ide tartozik a jéghálóépítés. Nyáron jelent meg a szolidáris gazdálkodás támogatását szolgáló jogcím pályázati felhívása. Ebben hátrányos helyzetű embereket támogató intézmények és gazdálkodók együttműködését kívánják elősegíteni, és kisebb fejlesztésekre is van lehetőség a keretből. A rövid ellátási lánc szervezésére 3,84 milliárd forint áll rendelkezésre, eddig 24 kérelem érkezett az összeg valamivel több mint a felére.

A jogszabály adta kereteken belül ügyfélbarát módosításokat tett a Miniszterelnökség, hangsúlyozta Polai László. Ültetvénytelepítésnél például 75 millió forintig több pályázat is befogadható ugyanattól a termelőtől, az egy pályázóra meghatározott maximumig nyerhetnek is az újrázással.

(Forrás: magyarmezogazdasag.hu)