Módosult az Élőhelyfejlesztési célú nem termelő beruházások című felhívás dokumentációja.

Az „élőhelyfejlesztési célú nem termelő beruházások” felhívása (VP4-4.4.1-16) több pontban is módosult. Az első változtatás már a címoldalon megfigyelhető, ahol pontosították a kormány általi vállalást, miszerint a 400 eurós vissza nem térítendő, területalapú támogatás hektáronként vagy 100 folyóméterenként adható a rendelkezésre álló forrás erejéig, a kritériumoknak megfelelő pályázóknak – hívja fel a figyelmet honlapján az agrárkamara.

nem támogatható tevékenységek közé bekerült a gyepterületek feltörése után történő újratelepítés, valamint megmaradt a továbbra sem támogatható felújítás, felülvetés és pótlás is, mind a négy célterületre vonatkozóan.

A nem támogatható tevékenység bevezetése mellett, változás történt még a jogosultsági kritériumokban. Részletesen leírják benne, hogy nem támogathatóak azok a területek, melyek AKG gyepes előírás csoportjaiban vagy ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása felhívásban gyepterületre támogatási kérelemmel rendelkezők vagy támogatói okiratban jóváhagyottak, illetve a MePAR-ban (Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer) állandó gyepterületként megjelölt területek.

A kritériumok alatt pontosították még azt, hogy

azok a mezőgazdasági termelők pályázhatnak, akik a támogatási kérelem benyújtását követő első értékelési határnaptól legalább a kötelezettségvállalási időszak végéig jogszerű földhasználó.

A kifizető ügynökség az ellenőrzés során a támogatási kérelem benyújtásának utolsó napjától a kötelezettségvállalási időszak végéig minden napra vonatkozóan ellenőrizheti a jogszerű földhasználatot.

A kötelezettségeknél fellelhető változások is inkább pontosítások. Fontos felhívni a figyelmet, hogy a beruházás természetvédelmi szempontú jóváhagyásáról szóló nyilatkozatot mind a négy célterület esetében kötelező benyújtani a kérelemmel együtt.

kötelezően megvalósítandó kötelezettségvállalások elvárása is másképpen szerepel, míg eddig számszakilag 50% volt megadva, mostantól a felhívásban foglalt célterületi előírásoknak kell megfelelni.

Az összes célterületre vonatkozó előírásokban a változás a fenntartási időszakmeghatározásában történt, miszerint a fenntartási időszak a telepítés fizikai megvalósulását követő első egységes kérelemben a kifizetési igénylés benyújtására rendelkezésre álló időszak utolsó napjától számítva kezdődik.

  • A” célterületre (tartós zöldugar telepítése) vonatkozó megváltozott előírások:

Az új előírásban kitér azokra az esetekre, melyeknél a zöldugar telepítése AKG Magas Természeti Értékű területi lehatárolású szántón valósul meg és a támogatást igénylő olyan AGK kötelezettségvállalással rendelkezik, ami a célterülethez képest más kaszálási időpontot ír elő. Ezekben az esetekben az AKG előírás betartása kerül figyelembe vételre.

  • „B” célterületre (gyeptelepítés) vonatkozó megváltozott előírások:

Azokon a támogatással érintett területeken, melynek területén részben vagy egészben kunhalom található nincs méret korlátozás a minimális támogatható tábla- illetve területméretre vonatkozóan. Ez abban az esetben értendő, ha a kunhalom teljes területe gyepesítésre kerül.

  • „C” célterületre (sövénytelepítés) vonatkozó megváltozott előírások:

Csak az a tábla jogosult sövénytelepítésre, mely a telepítendő sövény területét leszámítva is eléri a 0,25 ha-t.

  • „D” célterületre (méhlegelő) vonatkozó megváltozott előírások:

ezen célterületen csak szövegszerkesztési változások történtek.

Egy fontos változtatás a gazdálkodási napló megőrzésének dátumára vonatkozik, mely szerint

a gazdálkodási napló eredeti példányát a támogatói okirat hatályba lépését követő ötödik év végéig, de legalább 2023. december 31-ig meg kell őrizni.

A VI. Ellenőrzés fejezet 3. és 4. pontja pontosításra került, melyben konkretizálták, hogy kötelezettségvállalással érintett területek vonatkozásában azok az átfedések tekintendőek tényleges átfedésnek, melyeknél a közös terület nagysága meghaladja a 0,005 ha-t. Átfedés esetén a Kincstár elvégzi a helyszíni ellenőrzést, a helyszíni ellenőrzés során mért adatokkal a benyújtott támogatási kérelmek módosításra kerülnek.

A jogkövetkezmények fejezetnél a szankciók halmozódására vonatkozó sorrend változott az alábbiak szerint:

  1. nem teljesítés,
  2. a III. referenciaelemekben meghatározott jogszabályi követelményektől való eltérés,
  3. a 6. pontban meghatározott terület- illetve sövényhossz eltérés, melyek esetében a 540/2014/EU rendelet 19. cikkét kell alapul venni,
  4. a 269/2007. (X. 18.) Korm. rendelet mellékletében szereplő lágy- és fásszárú növényfajok és/vagy energetikai hasznosítású növényfajokkal való érintettség, illetve ezen fajok telepítése
  5. támogatást igénylő nem az illetékes állami természetvédelmi szerv által jóváhagyott fajokat telepíti és nem nyújtott be a Kincstárhoz változás jelentőt,
  6. célterületi előírásonként meghatározott szankciók,
  7. gazdálkodási naplóra és az adatszolgáltatásra vonatkozó szankciók,
  8. újratelepítési kötelezettségre vonatkozó szankciók,
  9. fenntartási időszakra vonatkozó szankciók.

További módosulás a Szankciók célterületenként-fejezetben is található.

Fontos, hogy a felhívásban és a módosult dokumentumokban a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal neve helyett a továbbiakban Magyar Államkincstár szerepel.

Egyéb változás, hogy a fogalomtárban törlték a „Részleges teljesítés” definícióját és a „fenntartási időszak” fogalma alábbira módosult: „az az időszak, amely minden célterület esetében a telepítés fizikai megvalósulást követő első egységes kérelemben a kifizetési igénylés benyújtására rendelkezésre álló időszak utolsó napjától a pályázati felhívásban meghatározott ideig tart”. A támogatói okirat a felhívással párhuzamosan módosult.

(Forrás: agrotrend.hu / NAK)