A közbeszerzési kötelezettség megállapításához, a közbeszerzési eljárások szabályos lefolytatásához minden esetben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvényt (a továbbiakban: Kbt.) és végrehajtási rendeleteit kell alkalmazni, amelyekről a Közbeszerzési Hatóság honlapján is lehet tájékozódni. A közbeszerzési kötelezettség megállapítása és betartása a jogszabály alapján a támogatást igénylő, illetve a kedvezményezett feladata.

A részben vagy egészben európai uniós forrásból megvalósuló, valamint árubeszerzés és szolgáltatás megrendelése esetén az uniós értékhatárt elérő, építési beruházás esetén az ötszázmillió forintot elérő értékű közbeszerzési eljárásba az ajánlatkérő köteles felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót bevonni. A felelős szaktanácsadó vagy igénybe vett más szakértő segítséget nyújt a közbeszerzési kötelezettséget meghatározó becsült érték meghatározásában, valamint a részekre bontás tilalmának közbeszerzési jogi értelmezésében. A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók névjegyzéke a Közbeszerzési Hatóság www.kozbeszerzes. hu honlapján elérhető.

Fontos hangsúlyozni, hogy még azon szervezetek – ide értve például az őstermelőket is – támogatott beszerzése is közbeszerzés keretében valósítható meg, amelyek egyébként nem tartoznának a törvény hatálya alá, azonban beszerzésüket EMVA-forrásból legalább negyvenmillió forint összegben közvetlenül támogatjuk. Ezen szabály alól kivételt jelent, ha a beszerzés képzési vagy kutatás-fejlesztési és innovációs célú támogatásból valósul meg.

A 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 97. § (5) bekezdése alapján a kedvezményezettek által lefolytatott közbeszerzéseket a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága közbeszerzési utóellenőrzésnek (jogi, támogathatósági, elszámolhatósági, műszaki) veti alá.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az Irányító Hatóság a közbeszerzési utóellenőrzés alá vont beszerzések esetén a kedvezményezettek számára a támogatói okiratok mellékleteként előzetes közbeszerzési szakértői állásfoglalásokat bocsát ki, melyek azonban nem kötelező erejűek a Kedvezményezettekre nézve, azok csupán a közbeszerzési eljárás lefolytatásának szabályszerűségét segítik!

A támogatást igénylő a közbeszerzési eljárás lefolytatását saját felelősségére, hatályos támogatói okirat nélkül is megkezdheti, azonban az Irányító Hatóság általi közbeszerzési utóellenőrzés lefolytatására és támogató tartalmú utóellenőrzési jelentés kiadására csak a támogatói döntés megszületését követően kerül sor.

A támogatást igénylő, illetve a kedvezményezett kötelessége, hogy az általa lefolytatott közbeszerzési eljárás eredményéről, eredménytelenségéről, az ajánlattevő(k) kizárásáról, a szerződés teljesítésére való alkalmatlanságának megállapításáról, ajánlatának egyéb okból történt érvénytelenné nyilvánításáról, valamint ezek részletes indokáról hozott döntéséről a döntés meghozatalát követő munkanapon, de legkésőbb az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldésének napján értesítse az Irányító Hatóságot.

Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldését követő két munkanapon belül meg kell küldeni a közbeszerzési eljárás során keletkezett összes dokumentumot és a Kbt. 27. §(1)–(2) bekezdése szerinti közbeszerzési szabályzatot az Irányító Hatóság részére. A közbeszerzési dokumentumok elektronikus feltöltésére a www.palyazat.gov.hu weboldal e-ügyintézés menüpontjának Közbeszerzések almenüjén keresztül vagy az Elektronikus Pályázó Tájékoztató és Kommunikációs Rendszer felületén van lehetőség (https://eptk.fair.gov.hu).

Az Irányító Hatóság az ellenőrzés eredményétől függően vagy támogató tartalmú utóellenőrzési, vagy utólagos ellenőrzésről készült jelentést állít ki, vagy szabálytalansági eljárást folytat le és a megítélése szerint szabálytalanság megállapítására okot adó közbeszerzési jogsértés esetén jogorvoslati eljárást kezdeményez. A kedvezményezett részére támogatás – a támogatásielőleg-kifizetés kivételével – csak a támogató tartalmú utóellenőrzési vagy utólagos ellenőrzésről készült jelentés megléte esetén folyósítható!

(Forrás: NAKlap, 2017. októberi szám)