Néhány napja a Miniszterelnökség tömeges visszaélések miatt visszavonta a diverzifikációs pályázatot. A tárca szerint ugyanis fennállt a veszélye, hogy jogosulatlanok jussanak súlyos milliókhoz.

Még 2016. augusztus 25-én jelent meg a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, a „Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása – Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása” című pályázat, amelynek visszavonásáról – a tömeges visszaélések miatt – néhány nappal ezelőtt döntött a Miniszterelnökség. Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár január 9-i sajtótájékoztatóján betekintést adott az előzményekbe és a visszavonáshoz vezető okokba.

Mint mondta, minden egyes pályázat kialakításánál nagy a dilemma, hogy mi kerüljön a feltételek közé. Ahogy fogalmazott, az általános elv az, hogy minél egyszerűbben megírható és teljesíthető legyen, és minél könnyebben tudjanak forráshoz jutni a pályázók. Hozzátette, a diverzifikációsnál is ezt követték azért, hogy a vállalkozást indítók helyzetét megkönnyítsék.

Az államtitkár szerint

az Európai Bizottság lehetővé tette, hogy a nagy sikerű, a fiatal gazdákat segítő pályázat mintájára ezt a pályázatot is hasonló feltételekkel írják ki.

Ennek lényege, hogy az elszámolásnál sem számlákat, sem bizonylatokat nem kérnek, és a piaci árnak való megfelelést sem vizsgálják az ellenőrzés során. Mindez a feltételek között is szerepelt.

Mint mondta,

ennek a vége az lett, hogy a 14 milliárdos keretre egy hónap alatt 11 ezer kérelmezőtől 140 milliárdos igény érkezett be – ami gyanúra adott okot.

Az akkor még létező MVH megyei kirendeltségeitől pedig sorra érkeztek olyan jelzések, hogy szervezetten vittek a hivatalokba regisztrálni bizonyos, érzékelhetően nem a potenciális vállalkozói körbe tartozó személyeket.

Az államtitkár hozzátette,

az is feltűnt, hogy szövegszerűen, üzletiterv-szerűen nagyon sok pályázat egyezett; mint végül kiderült, minden második kérelem nem volt megfelelő.

A tapasztaltak alapján Kis Miklós Zsolt ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tett jelentős vagy különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás büntette és befolyásolással való üzérkedés büntette gyanúja miatt, és mindezt az időközben elvégzett jogosultsági ellenőrzések eredményeivel azóta ki is egészítette. A nyomozás még folyamatban van.

Az államtitkár elmondta, mivel egy érvényes szabály lehetővé teszi, hogy mesterséges körülmény megteremtésének gyanúja alapján jogosulatlannak lehet nyilvánítani egy kérelmet – és a nagy mértékű azonosság erre utalt –, így azt meg is tették. És mivel a pályázati felhívásban megfogalmazott célok – a tömeges visszaélések miatt – nem teljesülhetnek, ezért az irányító hatóság a pályázat visszavonásáról döntött. Mint mondta, ha hagyják kifutni a pályázatot, előfordulhatott volna, hogy olyan nyertesek is lesznek, akik egyébként nem lettek volna jogosultak erre, ezt pedig nem akarták megkockáztatni. Ezért a visszavonás volt a legkézenfekvőbb megoldás.

Az államtitkár szerint a 40 ezer euró „elvesztése” – amit el lehetett volna nyerni – a tisztességes szándékú pályázókat érinti igazán. Ezért

a Miniszterelnökség megvizsgálja, hogyan lehetne új pályázattal vagy más módon teljesen, esetleg részben eljuttatni ezt a bennmaradt összeget az induló vállalkozásokhoz.

Ennek előkészítésére, elemzésére a következő hónapokban kerülhet sor.

(Forrás: agrotrend.hu / nak.hu)