Újabb 11 milliárd forint vidékfejlesztési támogatásról született döntés

A Vidékfejlesztési Program keretében újabb 11 milliárd forint összegű támogatásról született döntés, amely mintegy 700 gazdálkodó fejlesztéseit szolgálja. Az Irányító Hatóság mostani döntésével együtt programban vállalt kötelezettség mértéke meghaladja a 100 százalékot.

A napokban megítélt támogatások közül az Irányító Hatóság első körben mintegy 750 millió forintról határozott, amely a szolidáris gazdálkodás és a közösség által támogatott mezőgazdaság megvalósítására, valamint a rövid ellátási láncok, helyi piacok kialakítására, fejlesztésére biztosít forrást. Emellett az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok megelőzésére első körben 177 millió forintról született döntés.

További 2 milliárd forint megítélt támogatás szolgálja az élelmiszeripari fejlesztések megvalósítását, újabb 2 milliárd az ültetvénytelepítést, több mint 1 milliárd a kisüzemek fejlesztését, valamint szintén 1 milliárd forint segíti az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó beruházásokat, illetve közel 800 millió forint járul hozzá a tanyák infrastrukturális ellátottságának fejlesztéséhez.

A Vidékfejlesztési Program keretében benyújtott kérelmek elbírálása folyamatos, így többek között a most megítélt 11 milliárd forintból források jutottak az állattartóknak,

de újabb támogatás megítéléséről született döntés a településképet meghatározó épületek rekonstrukciójára, többfunkciós közösségi tér létrehozására, valamint a külterületi közutak fejlesztésére is.

Az Irányító Hatóság a Vidékfejlesztési Program meghirdetése óta összesen 175 ezer kérelem támogatásáról határozott több mint 1300 milliárd forint értékben.

(Forrás: AM Sajtóiroda)

2018-12-21T09:19:25+00:00 2018.12.21.|Kategória: Támogatások|