Dolgok, amelyekről érdemes tudni a Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban című felhívásra való pályázás során.
Külön megjelölt értékelési határnapok vannak, amely szakaszokon belül beérkezett projekteket együttesen bírálják el.
Attól függően, hogy a keretösszeg milyen mértékben merül ki, az Irányító Hatóság (IH) közleményben rendelkezhet a pályázatok benyújtási lehetőségének felfüggesztéséről vagy a felhívás lezárásáról.
A tartalmi értékelési szempontok alapján a következőket kell figyelembe venni a benyújtandó pályázati anyag összeállításánál (annak igazolására szolgáló dokumentumok):
- A projekthez kapcsolódó ökológiai gazdálkodás folytatása és/vagy ökológiai termék feldolgozásának folytatása és/vagy ökológiai minősítéssel való rendelkezés vagy legkésőbb az első időközi kifizetési kérelemhez az átállásra vonatkozó kötelezettségvállalás benyújtása – 3 pont (Biokontroll Hungária Nonprofit Kft, illetve Hungária Öko Garancia Kft. igazolása, illetve nyilatkozat a kötelezettségvállalás tekintetében.)
- A projekt kapcsolódik valamely korábbi, a Vidékfejlesztési Program keretében támogatott fejlesztéshez – 2 pont (Támogatói okirat)
- A projekthez kapcsolódó termelői csoporti, vagy termelői szervezeti, illetve kapcsolódó szakmai vagy szakmaközi szervezeti tagság – 4 pont (TCS, TÉSZ, szakmai/szakmaközi szervezet igazolása a tagságról)
- Energiahatékonyság javításra irányuló tevékenység és/vagy megújuló energiaforrás hasznosítás – 18 pont (Fajlagos energiahatékonyság javulás teljesítésére vonatkozó kalkuláció)
- Megújuló energiaforrás használata – 18 pont (A százalékos arány teljesülését alátámasztó energetikai számítás, valamint a berendezések műszaki terve/leírása.)
- Környezeti szempontok érvényesítése: ISO 14001 szabvány megléte – 4 pont (Igazoló dokumentum)
- A projekttel érintett üzem vonatkozásában a foglalkoztatotti létszám növelése (Egy újonnan létrehozott munkahelyre eső támogatási összeg) – 6 pont (A támogatást igénylő nyilatkozata)
- Térségi szempontok érvényesítése. A fejlesztés megvalósításának helye a Kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014 (XI. 26.) Korm. rendelet alapján – 8 pont
- A fejlesztés megvalósítási helye a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet alapján – 6 pont
- A fejlesztés megvalósítási helye nemzeti program által érintett településen található („Mura Program”, „Ős-Dráva Program”) – 8 pont
- A fejlesztés világörökségi területen valósul meg – 8 pont
- Üzleti terv minősége – 55 pont
A tartalmi értékelési szempontok alapján maximálisan 100 pont adható.
Nem támogathatóak, azon kérelmek, amelyek esetében a fenti szempontrendszer alapján a kérelemre adott összpontszám nem éri el a minimális 40 pontot,
továbbá az üzleti terv minőségére adható maximum 55 ponton belül a 25 pontot.
(Forrás: agrotrend.hu / Balázsik Zsófia)