A nyár utolsó két hónapjában fokozottan ki vannak téve az időjárás okozta veszélyeknek a növényi kultúrák. Ennek kapcsán fontos tudni: az idei esztendőben 4 milliárd forint keretösszegből igényelhetnek támogatást a gazdák a növénybiztosítási díjak összegének csökkentésére.

A héten elérkezünk a nyári napfordulóhoz: június 21-én, pénteken az év leghosszabb nappala, egyszersmind pedig legrövidebb éjszakája vár ránk. A tapasztalatok szerint a nyár ezt követő időszaka hozza a legmelegebb napokat, amely a nyaralni készülők számára ideális, a gazdálkodók számára azonban veszélyekkel is járhat. A júliusi-augusztusi meleg s gyakran viharos időjárás okozta károk megfelelő felkészültséggel azonban enyhíthetőek – legalábbis anyagi szempontból.

A piacvezető biztosító társaságok adatai szerint 2017-BEN A JÉGVERÉS TÖBB MINT 8 MILLIÁRD FORINTOS KÁRT OKOZOTT A MAGYAR MEZŐGAZDASÁGI ÁLLOMÁNYBAN, MINDEMELLETT SZÁMOTTEVŐEK VOLTAK EZEN KÍVÜL AZ ASZÁLY, A TŰZKÁROK S A VIHAROK OKOZTA VESZTESÉGEK IS.

„A viharokkal és jégverésekkel együtt járó károk egyaránt érhetik a mezőgazdasági épületeket, a lábon álló növényi kultúrákat és az állatállományokat is” – figyelmeztet Spollár Csaba, a Reticulum Insurance Biztosítási Alkusz Kft. alkusz tanácsadója, aki hangsúlyozza, hogy a kár észlelésekor azonnal jelenteni kell azt a biztosítónak.

Ilyenkor a betakarítással is várni kell – ha ez nem megoldható, akkor egy úgynevezett mintateret kell hagyni – mindaddig, míg nem történt meg a kárfelvétel/kárszemle a szakértő részéről. S hogy mire számíthatnak az érintett gazdálkodók?

„Vagyonbiztosítások – gépek, ingatlanok és egyéb mezőgazdasági berendezések – esetében a kárkifizetés felső határa a vagyontárgy pótlási értéke, ha az javítható, akkor pedig annak javítási költsége. A növénybiztosítások úgynevezett hozambiztosítások, így esetükben a kultúra hozamkiesését fizeti meg a biztosító”

– részletezi a lehetőségeket Spollár Csaba, aki éppen ezért felhívja a figyelmet arra, hogy NAGYON FONTOS, HOGY A GAZDÁK HITELES ADATOKKAL ALÁTÁMASZTHATÓ FT/TONNA HOZAM EGYSÉGÁRON BIZTOSÍTSÁK AZ ADOTT NÖVÉNYI KULTÚRÁT.

A Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) adatai alapján a mezőgazdasági biztosítások kárráfordítása 2016-ban 7 milliárd forint volt, amiből 6,4 milliárd forint növénybiztosítással köthető össze. Abban az évben 7,9 milliárd forint összegű támogatott növénybiztosítást kötöttek a termelők.

A díjtámogatás rendszerét 2022-ig határozták meg, ennek értelmében pedig 23,7 milliárd forint keretösszeg – ez európai uniós és hazai forrásból tevődik össze – áll rendelkezésre. AZ IDEI ESZTENDŐBEN HOZZÁFÉRHETŐ TÁMOGATÁSI ÖSSZEG ÖSSZESEN 4 MILLIÁRD FORINT, amiből igényelhet minden olyan mezőgazdasági termelő, aki használatban lévő termőföldre köt növénybiztosítást – akár nagyvállalatok, iskolák, önkormányzatok és állami költségvetési szervek is” – tette hozzá az alkusz tanácsadó, aki szerint érdemes élni e lehetőséggel, hiszen így a biztosítási díj 65 százalékát is visszakaphatja a termelő.

(Forrás: magyarmezogazdasag.hu)