Figyeljen, mert a vis maiorral kapcsolatos kincstári közleményt aktualizálták
A különböző jogszabályok megváltozása miatt a Magyar Államkincstár pontosította a vis maiorra vonatkozó előírásokat.
A különböző jogszabályok megváltozása miatt a Magyar Államkincstár pontosította a vis maiorra vonatkozó előírásokat.
Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Termelői csoportok és szervezetek létrehozása” című (VP3-9.1.1-17 kódszámú) felhívás.
Az öntözéshez szükséges vízilétesítmények kialakítása is vízjogi engedélyes tevékenység, amely kétlépcsős (létesítési és üzemeltetési) engedélyezési eljárásban szerezhető meg.
Okos, eredményes és szisztematikus építkezéssel – nem utolsó sorban összefogással – a lengyel mezőgazdaság maholnap Európa legnagyobbja lehet. A méret a
2018-ban minden eddiginél több, immár 44 jogcímre, intézkedésre lehet igényelni, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni az egységes kérelem keretében.
2018. július 1-től a NAV online számlarendszerén keresztül kell adatot szolgáltatni azokról a számlákról, amelyekben a belföldi adóalanyra áthárított általános forgalmi
Szakmai körökben is többször elhangzott már, hogy az egyenlő versenyfeltételek, átláthatóbb piac érdekében indokolt lenne átalakítani a jelenlegi adózási rendszert. Gödöllőn,
Az öntözést segítő vízilétesítmények megvalósítása is vízjogiengedély-köteles tevékenység, amelyben számos hatóság, különböző követelményrendszernek való megfeleltetéssel veszt rész. A folyamatok megismerése érdekében
Idén év elejére teljesen megújultak az adóellenőrzéseket, adópereket szabályozó törvények. A terület újraszabályozása a teljes ellenőrzést érinti, az első pillanattól a
A kormány támogatja, hogy a földművesek, a földművesek tulajdonában álló gazdasági társaságok és mezőgazdasági vállalkozások kisteljesítményű erőművekből álló napelem-farmokat hozzanak létre.